kutatások

Elektroszmoggal kapcsolatos kutatások, tanulmányok, publikációk.

A mikrohullámú sütő szürkehályogot okozhat és növelheti a rák kockázatát

2018.09.1.

2016-ban a The Sun-ban megjelent cikk fordítása:

“Egy tanulmány azt javasolja, hogy hagyjuk el a szobát, amikor a mikrohullámú sütő be van kapcsolva.

A kutatást vezető professzor rámutatott, hogy a mikrohullámok növelhetik a rák és a szürkehályog kialakulásának kockázatát, valamint csökkentik az ételek tápértékét.
A professzor DailyMail.com-ban elhangzott nyilatkozata szerint, a legfontosabb dolog, amit az embereknek tudniuk kell a mikrohullámú sütőkről, az az, hogy a sugárzás kijut belőlük. A berendezés rendelkezik egy fémburokkal, aminek az lenne a feladata, hogy ne engedje ki a mikrohullámú sugárzást. A 10 legnépszerűbb típus tesztelése után kijelenthetem, hogy a sugárzás mindegyikből kijut.
Továbbá, a mikrohullámmal való melegítés csökkenti a tápanyagtartalmat. Az ételben lévő enzimeket a sugárzás denaturálja, vagyis a tápanyag töredékét fogjuk kapni a mikros melegítés végén.
A professzor korábban egy juhtenyésztőnél is végzett kutatásokat, ahol azt tapasztalta, hogy a mikrohullámú sütőket betiltották. A mikrohullám elpusztítja a kolosztrumot (előtej), amely az újszülött bárányok számára tartalmaz magas koncentrációjú tápanyagokat és antitesteket. A tápanyagdús fagyasztott tejet (melyet akkor használtak, ha egy birka nem tudta produkálni a saját hozamát) tilos volt mikrohullámú sütővel felolvasztani.
A mikrohullámú sütőkben használt sugárzás valójában a víz melegítésére szolgál. Mivel az emberi szervezetben magas a H2O szint, így könnyen elnyeli a sugárzást.
Havas professzor megjegyezte azt is, hogy számos kutató szerint a mikro szürkehályogot okozhat, mely később vaksághoz vezethet.
“A sütő előtt állva, az ételeidet bámulva, egyértelműen szürkehályogot kapsz. Ha újra és újra csinálod, károsodik a szemed.”
És nem csak a mikrohullámok jelentenek egészségügyi problémát. A csomagoló anyagoknak is vannak kockázataik, melyekben az ételeket melegítjük, tároljuk. A műanyag tárolók, tányérok felmelegedéskor rákkeltő anyagokat juttatnak az ételbe: polietilén-terpesztalát (PET), BPA, benzol, toluol, xilol.
Egy svájcban végzett tanulmány megállapította, hogy azok az emberek, akik mikrohullámú sütőben melegített ételt fogyasztottak, nőtt a fehérvérsejtszámuk, emelkedett a koleszterinszintjük, valamint csökkent a vörösvérsejtszámuk.
Havas professzor megjegyezte hogy “egyértelmű bizonyítékot talált” arra, hogy a mikrohullámú sütő közelében változik a pulzusszám.
A mikrohullámú sütő használatával kapcsolatos problémák elkerülése érdekében hagyja el a helyiséget, amikor a sütő használatban van.
Azt mondja: “Mindenkinek a magánügye ez. Nem mondhatom meg senkinek, hogy használja, vagy ne használja a mikrohullámú sütőt. Azt is megértem, hogy ez egy nagyon kényelmes műszaki megoldás. Viszont,
– ha használod, menj ki a konyhából,
– a hullámok átmennek a falakon, így távolabb is veszélyben lehetsz,
– soha nem szabad használni, amikor a gyermek a lakásban van.”

LAPOZÓ

Független kutatás a vezeték nélküli eszközök sugárzásáról

A cikk google fordítóban történt fordítása: LENOX – GSM antenna elhelyezése a Curtis lakóház tetején „jelentős sugárzást” okozna az épületen belül, valamint a városháza utca túloldalán. Ezt mondja Kent Chamberlain, a New Hampshire -i Egyetem nyugalmazott...

Kutatás: a mobiltelefon növeli a rák kockázatát

Egy friss kutatás, 8 tanulmány összegzése alapján mondja ki, hogy a vezeték nélküli eszközök, mint például a mobiltelefon, tablet, laptop jelentősen növelik a mellrák kockázatát, különösen az 50 éves kor feletti nők esetében. A kutatás angol nyelvű szövege itt...

Rettentő káros az ölben tartott laptop – fogalmaz a cikk.

“Nemcsak az elektromágnesesség jelent problémát. Mint minden zsinór nélküli eszköz, mely a wifihez kapcsolódik, a laptopok is rádiófrekvenciát használnak az internethozzáférés biztosításához. Ezt 2011 májusában az International Agency for Research on Cancer, a...

Elektroszmog hatása a rovarokra

190 tudományos tanulmány összegzéseként publikált friss német kutatás szerint a vezeték nélküli eszközök sugárzása drámai hatással van a rovarállományra Európában. Bővebben itt olvashat a témában. A Google automatikus magyar fordítása: A mobiltelefon sugárzása...

5G kutatások

Több, mint 700 orvos és tudományos szakember írt levelet az FCC-nek (Amerikában Ők szabályozzák -többek között- a vezeték nélküli kommunikációs technológiákat), mely szerint figyelmen kívül hagyják a független kutatások eredményeit az 5G kockázataira vonatkozóan. A...

Rákot okozhat a mobiltelefon – Bírósági döntés

A torinói fellebviteli bíróság 2020. január 14-én meghozott határozata szerint a gyakori mobiltelefon-használat daganatokat okozhat a fejben. A bíróság kedden hozott határozata szerint fenntartja Ivrea városának alsóbb szintű bíróságának 2017. évi határozatát, a...

Az 5G káros hatásai a klímaváltozásra

Az 5G technológia nem fenntartható ~ angol nyelvű cikk. Google...

Amerikai kormány: a mobiltelefon sugárzása DNS károsodáshoz vezethet

Az Egyesült Államok toxikológiai programjának legfrissebb kutatása szerint a hím- és nöstény patákonyokban is DNS károsodást okozhat a mobiltelefonéhoz hasonló intenzitású rádiófrekvenciás sugárzás. Kutatás...

2019-es francia jelentés távvezetékekről és más alacsonyfrekvenciás elektroszmog forrásokról

A Francia Egészségügyi Ügynökség 2019. évi jelentést készít az alacsony frekvenciájú elektromágneses mezők egészségügyi hatásáról A teljes angol nyelvű cikk itt olvasható. A cikk Google fordítása Csökkentse a gyermekek expozícióját A Francia Egészségügyi Ügynökség...

Vezeték nélküli eszközök és férfi meddőség – tanulmány

GYERMEKET SZERETNÉTEK? A VEZETÉK NÉLKÜLI ESZKÖZÖK CSÖKKENTIK AZ ESÉLYEITEK – állítja a kutatás Hong-Kong – Egy friss tanulmány szerint, a vezeték nélküli eszközök elektromágneses sugárzása, a spermiumok megölésével, csökkentik a férfiak termékenységi...